Jövőre minden bizonnyal egy központi ünnepségen vehetik majd át érmeiket a különböző bajnokságok helyezettjei. Erre azért lesz szükség, mert még mindig akad csapat, amely nem vette át a medálokat.
Elkészült a jövő évi versenykiírás, amely szerint az együttesek július 9-ig nevezhetnek az augusztus 16-án rajtoló bajnokságokra. Ha esetleg a nevezés hiányos, pótlására öt nap áll majd a klubok rendelkezésére. A csoportokat természetesen majd a nevezések után alakítja ki az elnökség. Elöljáróban annyit, a tervek szerint megmarad a három 16 csapatos megyei másod osztály, viszont megyei harmad osztályból 5 lenne, 14-14 résztvevővel.
A nevezési költségek változatlanok, amelyek magába foglalják a Magyar Kupa és a pályahitelesítés díját is. Utóbbival kapcsolatban, a szövetség szigorítani fog, több ellenőrzést tart. Előbbivel kapcsolatban megszűnik az alacsonyabb osztályú csapatok előnye, döntetlennél nem juthat tovább automatikusan a "kisebb" gárda, ebben az esetekben azonnali büntetőrúgások döntenek majd. A sorozatot egyébként a megyében végigjátsszák majd az együttesek.
Visszatérve a költségekre, mivel központilag történik a játékvezetői díjak kifizetése, azoknál a csapatoknál, ahol a három helyett csupán kettő vagy egy bíró működött a mérkőzéseken, az új szezonban természetesen kompenzálják a befizetési összeget.
Terv az utánpótlás segítségére, hogy az U13-as és U16-os csapatokat működtető kluboknak fél szezonban nem kell játékvezetői díjat fizetniük az utánpótlásgárdák mérkőzésein. Ezeket a szövetség magára vállalja, fél év után aztán a testület átvizsgálja rendszer működését.
Felmerült, hogy néhány csoportban szombaton kellene fordulót rendezni, mert kevés a játékvezető. A szövetség ezért szeretne lehetőség szerint ezekre a napokra is bajnokságot szervezni.
Változás, hogy ezentúl három sárga lap helyett majd öt összegyűjtött színes kártya után kell kihagyniuk egy-egy mérkőzést a játékosoknak. Megszűnik a színes lapokért járó pénzbüntetés, viszont a súlyos és visszaeső fegyelmi vétségekért a zéró tolerancia jegyében szigorú pénzbírsággal sújthatja a testület klubokat. A rendzavarások azonosítása miatt, több kiemelt mérkőzést videóra is rögzít a testület.
S, ha már rendzavarás: három mérkőzés ügyében kezdett nemrég vizsgálatot a szövetség. A testület a Fészek Csempebolt-VÁTI Sopron találkozó ügyét az MLSZ felé adat át, a Nagyszentjános-Nyúl találkozón fegyelmezetlenkedő futballistákat pedig eltiltotta december 31-ig. Az Enese-Dunaszeg mérkőzéssel kapcsolatban, ahol a feljelentő visszavonta állításait, bizonyíték hiányában el sem kezdődhetett a vizsgálat.
Szó esett arról is, hogy a következő szezonban az NB III-ban már laptopok (hordozható számítógépek) segítségével elektronikus lesz a mérkőzések jegyzőkönyveinek kitöltése, s az országban elsőként ősztől ez már a megyei I. osztályban is megvalósulhat.
2008-06-23 22:51